
Minden reggel egy újrakezdés. Minden újrakezdés
egy újabb tanítást indít el bennünk. Minden tanítás egy újabb
gondolattal gazdagít. Minden gondolat egy újabb kérdést vet fel
lelkünkben. Minden kérdés a lelkünkben egy lépés, a válaszunk irányába.
Minden válaszunk egy lépcső a bölcsességünk felé. Minden bölcsességünk a
szívünk visszhangja. És a szívünk visszhangja a lelkünk régi-régi
lenyomatait rejti. És a lenyomataink
bennünk vannak, azok csak a mieink, hordozzuk magunkban sok-sok életen
át. Amíg egyszer csak megismerünk valakit, aki tükör nekünk, a mi
tükrünk, az ő tükre, akinél már nem kell többé újrakezdenünk, ahol a
tanulás és a gondolat már nem vet fel újabb kérdést, a kérdéseinket a
lelkünkben-lelkében megtaláljuk, és a bölcsességében a válaszaink is ott
lesznek, ott vannak. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a
szívünknek, a lelkünknek már nincsenek határai, nem tudjuk az övé, a
mienk hol kezdődik, és végződik, a lenyomataink egymásba simulnak, és
megérezzük az ősi egységet, az előző életeink minden pillanata hirtelen
megvilágosodik, és békességre lelünk. Benne, egymásban, értünk,
miattunk. Ebben a pillanatban valami megszűnik az életünkben. Valami
véget ér. A nyugtalanság. A békétlenség. Helyébe lép viszont a tudat,
hogy én te vagyok, s te én vagyok. Ilyenkor van az igazi egyesülés. Nem
fizikailag, nem anyagi síkon. Mindenséggé válunk. Együtt egymásért. Ez
az igazi, és egyetlen kegyelem, amiben részesülhetünk a
világmindenségben a teremtőnktől. A földi lét már csak egy átmeneti
állapot lesz, és ha éjjel átölelve egymást, szeretve szeretjük magunkban
a másikat, a másikban magunkat, akkor megtörténik végre az igazi csoda,
a teremtés csodája, a mennyei anya, és a mennyei atya mosolyogva
szenderül egy békés álomba....hogy reggel egy újabb egységet teremtsen,
néhány újabb elveszett emberben.
Szeretettel tőlem ♥ L.I.