Wass Albert-Ez a szabadság...

"... jogod van az élethez, éppen úgy, mint a pillangónak vagy a madárnak vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több, mint ezeknek. Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esőhöz és ahhoz, hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni, és nyugalmasan várni a naplementét. Jogod van elnyomni magadban a gonosz indulataidat, és jogod van a tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet.

Ez a szabadság."

Varázsvíz...

Amikor először ízleled meg egy forrás vizét, egészen különleges, de tiszta érzés lesz úrrá rajtad. Néhány érzéssel gazdagabb leszel. Többé már nem felejted el az ízét, az illatát, a színét, a varázsát...a helyet, ahol először megérezted őt.
Mert a bűvkörébe von, igen, elvarázsol téged.
A mélységével, a jelentésével, a múltjával, a jövőjével, de főképp a pillanattal, amivel megajándékoz téged.
Lehet nélküle élni, lehet csapvizet inni, vagy meg is lehet vásárolni egy üzletben, de igazán, neked már semmi sem lesz ugyanaz többé, semmivel sem fogod tudni pótolni az érzést. Már semmi nem fogja tudni úgy csillapítani a szomjadat, mint mikor először ízlelted meg a nyelveddel. Attól a perctől fogva, csak rá tudsz majd gondolni, ha szomjazol, ha békességre vágysz, ha magányos vagy. Mert ez a víz varázsvíz. A te varázsvized. Neked szánták őt. És neki is téged...♥

Minden reggel egy újrakezdés

Minden reggel egy újrakezdés. Minden újrakezdés egy újabb tanítást indít el bennünk. Minden tanítás egy újabb gondolattal gazdagít. Minden gondolat egy újabb kérdést vet fel lelkünkben. Minden kérdés a lelkünkben egy lépés, a válaszunk irányába. Minden válaszunk egy lépcső a bölcsességünk felé. Minden bölcsességünk a szívünk visszhangja. És a szívünk visszhangja a lelkünk régi-régi lenyomatait rejti. És a lenyomataink bennünk vannak, azok csak a mieink, hordozzuk magunkban sok-sok életen át. Amíg egyszer csak megismerünk valakit, aki tükör nekünk, a mi tükrünk, az ő tükre, akinél már nem kell többé újrakezdenünk, ahol a tanulás és a gondolat már nem vet fel újabb kérdést, a kérdéseinket a lelkünkben-lelkében megtaláljuk, és a bölcsességében a válaszaink is ott lesznek, ott vannak. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a szívünknek, a lelkünknek már nincsenek határai, nem tudjuk az övé, a mienk hol kezdődik, és végződik, a lenyomataink egymásba simulnak, és megérezzük az ősi egységet, az előző életeink minden pillanata hirtelen megvilágosodik, és békességre lelünk. Benne, egymásban, értünk, miattunk. Ebben a pillanatban valami megszűnik az életünkben. Valami véget ér. A nyugtalanság. A békétlenség. Helyébe lép viszont a tudat, hogy én te vagyok, s te én vagyok. Ilyenkor van az igazi egyesülés. Nem fizikailag, nem anyagi síkon. Mindenséggé válunk. Együtt egymásért. Ez az igazi, és egyetlen kegyelem, amiben részesülhetünk a világmindenségben a teremtőnktől. A földi lét már csak egy átmeneti állapot lesz, és ha éjjel átölelve egymást, szeretve szeretjük magunkban a másikat, a másikban magunkat, akkor megtörténik végre az igazi csoda, a teremtés csodája, a mennyei anya, és a mennyei atya mosolyogva szenderül egy békés álomba....hogy reggel egy újabb egységet teremtsen, néhány újabb elveszett emberben.
Szeretettel tőlem ♥ L.I.