A közöttünk élő angyalok...

Egy pár napja már írtam az angyalaimnak, angyalaimról. De ma a közöttünk élő angyalokról szeretnék szólni pár szót. Ti felismeritek őket? A közvetlen környezetetekben, vagy a barátaitok között, esetleg a munkahelyeteken, de állati bőrbe bújva is akár. Mert higgyétek el ott vannak. Mindenki mellett. A testet öltött angyalok. Egy picit üljetek le most, bármit is csináltok, és gondolkodjatok a szívetekkel, kik is azok az angyali lények, akik a földi létet is vállalták, hogy neked, téged segítsenek? Ledobva magukról a légies szárnyaikat, a csoda fátylukat, és sok-sok fájdalom, és kín közepette testet öltve, áldozatot hoztak neked, érted, hogy itt a földön tovább szolgáljanak, szeressenek. Hát tegyétek meg, hogy észreveszitek ezeket a személyeket, figyeljetek jól, sokszor gyermeki testbe bújva érkeznek, és ha végre beengeditek az életetekbe, és elhiszitek végre a földöntúli szeretet érzését, amit árasztanak magukból felétek, nektek, értetek, akkor minden érzést megélhettek, minden érzést megtapasztalhattok, és ezáltal meg is tanulhatjátok befogadni, és árasztani igen magas szinten. Mert nekik is kell a szeretet. Most hunyjátok be a szemeiteket, és engedjétek be ezt az érzést egy pillanatra. Az angyalit. Az istenit. Gyönyörű érzés. Feltétel nélküli szeretetnek hívják. Nem vár, nem várunk el érte cserébe semmit, csak szeretünk, csak adunk, és persze kapunk is, hisz ez itt a lényeg, az ajándék része, az egyensúly, amit megteremtünk ezzel a képességünkkel.
Nekem van ilyen angyalom, nem tudom, mivel, és hogyan érdemeltem ki ezt a szeretetet, ami felőle, tőle árad, de végre beengedtem az érzést, valamiért mégis megérdemlem ezt az óriási ajándékot. Szeretem őt. Ő egy 9 éves kislány. És örökké hálás leszek neki minden pillanatért, amit vele tölthetek. Mert minden perc egy csoda. Ahogy rám néz, ahogy hozzám szól, ahogy megsimogat.
Így, erre, csak egy angyal képes. Az én angyalom. ♥

Szeretni, szabadon hagyni: Sólyomfi-Nagy Zoltán

Szeretni, szabadon hagyni: Sólyomfi-Nagy Zoltán

Szeretni, szabadon hagyni

Elengedni és átkarolni

Szeretni, szabadon hagyni

Semmit sem várni, de mindent adni


Szeretni, szabadon hagyni

Elmondani és meghallgatni

Szeretni, szabadon hagyni

Feloldani és felolvadni


Szeretni, szabadon hagyni

Megtartani és túlhaladni

Szeretni, szabadon hagyni

Nevetni, sírni, csendben maradni


Szeretni, szabadon szállni

Nem keresni és megtalálni

Szeretni, szabadon szállni

Nem keresni és megtalálni

(2010. június 9.)

Mosoly

Eszetekbe jutott már, hogy hány fajta mosoly létezik?
Számtalan..., csak néhány közülük:
1. Szomorú szemekkel társuló néma mosolygás-a szív épp megszakadni készül, de még húzza egy kicsit...
2. Vicsorgás-hú ez nem jó mosoly-kényszerben tesszük, ez is káros...
3. Van amikor csak a szem mosolyog-ez igazi csendre utal odabent, boldog csendre..
4. Itt a somolygás, ami a szem-száj kombinációjából ered-játékos, kicsit csalfa, de aranyos...
5. Van igazi nagy mosoly, mely örömöt sugároz-ez lehet bármilyen öröm forrása...
6. És a híres félmosoly, mikor egyik szemünk sír, a másik nevet-ez nem annyira maradandó mosolyt eredményez, rövid ideig tart, majd jön a tépelődés...
7. És egy újabb fajta mosoly..., a hálás. Az én mosolyom, a ti mosolyotok..a hála érzése, hála, hogy adhatunk, és hála, hogy kaphatunk...:D
8. A kedvencem a távolba révedő pillantással társuló szerelmes mosoly, mikor elvesztjük a kapcsolatot a külvilággal, csak a pillanat létezik számunkra, egy emlékkép, melyet a szívünk újra és újra lejátszik a szemünk előtt, mindegy mit is csinálunk, vagy hol is tartózkodunk éppen. Ha találkozunk olyan emberrel, mondjuk az utcán, vagy egy park közepén, egy közértben, a bankban, vagy egy kerítés mögött a tornácnak dőlve, akkor sohase zavarjuk meg őket, mert épp utaznak a lelkük szárnyán, egy csodálatos tündérrel, a szeretett személyhez közelítve, virágos rétek felett, pihe puha felhők alatt repülve. Álljunk meg egy pillanatra, és csukjuk be szemeinket, és szívünket kitárva próbáljuk testünkkel felfogni ezeket a szép rezgéseket, melyből elraktározva átvészeljük a rosszabb napokat...L.I.♥

TALÁN MAJD EGYSZER HABLEÁNYT TETOVÁLTATOK A MELLEMRE...

TALÁN MAJD EGYSZER HABLEÁNYT TETOVÁLTATOK A MELLEMRE...

A nyári vakáció egyik reggelén csengettek az ajtón, az egyik lányunk jött vissza az otthonba. Örömmel ugrott a nyakamba s kérdezte: "Mikor megyünk a táborba?" A kislány egy hosszú tanév után nagyon vágyott hazamenni a szüleihez.
Hazavittük a Dévától 200 km-re levő otthonába, de pár nap múlva visszajött, mert - telefonáltam! "Jöjjön, mert megyünk táborba". Hogy mondjam meg, hogy nem igaz, hogy nincs is semmiféle tábor, csak nem kellesz otthon, és igazából egy kegyes hazugsággal postáztak vissza tégedet?

Így most itt vagyunk a Csónakos partján, "táborozunk", hogy ne csalódjon, ki tudja hányadszor a gyermek. Ülök a víz partján és nézem a csapatomat. Forr a víz, én folyamatosan számolom a fejeket. Mind megvannak.

Egyszerre jönnek mellém, hozzám bújnak, mesélnek. Az egyik negyedikes lányunk megkér, hogy tetováltassak szép hableányt a mellemre. "Miért?" - kérdezem. "Mert apukának is egy olyan volt. - És elindul egy csacsogó kispatak - Az én apukám nagyszerű apa volt. Igaz, hogy sokat ivott, s egyszer, mikor korbáccsal megvert, kiütötte az egyik szememet. Nem akarta. Utána apuka is sírt, bánatában nagyon berúgott. Anyuka, mikor két éves voltam, akkor halt meg. Öngyilkos lett, mert sokat k...ott. És apu őt is megverte. De én nem leszek k...a."

Hallgatok, magamhoz szorítom e szép szőke kislányt. Ő csak beszél. Elmondja, hogy mennyi rossz ember van, és hogy az apukát olyan sokan 'bizgették', míg fogadásból megivott két liter vodkát. "Apukám olyan rendes volt, utolsó cseppig megitta, mert az ember, amit ígér, azt meg kell tegye, úgy-e? Apuka sokat hányt és meghalt."

Hallgatunk, a tó vize egykedvűen fodrozódik. Nagyon sok mondat van az életünkben, mit nem tudunk befejezni. Odajön egy másik kislány is. Vizes, szép barna bőre ragyog a napfényben. Három éve van nálunk, az osztály második tanulója. Beszélgetünk. Elmeséli, hogy milyen volt, amikor egy nagyváros állomásán koldult. Nagyon ritkán beszél erről. Most úgy beszél, mint más a nyaralásról: "Olyan bácsi is volt, aki egy egész kiflit adott egyszerre. De nagyon kellett vigyázni a rendőrökre, sokszor kutyával jöttek, s egyszer az egyik társamat meg is harapták a kutyák. Volt egy nagy szemetes láda, oda bújtunk el." És mondja, és mondja.

Úgy látom, hogy a víz, a játék, nemcsak a fizikai mocskot oldja, mossa s remélem viszi messzire. Aztán odasodródik két testvér, a harmadikat végezték. Szédületes energia tépi ezeket a fiúkat. Lendületükben mindenkit lesodornak a lábukról. Nem rosszak, de tíz percenként felsír, visít valaki mellettük. Mint a villámhárító a villámot, úgy vonzzák a 'galibát'. Rájuk szólok, s mint két ma született bárány kunkorodnak mellém. Ha már rohangálni nem lehet, hát engem kezdenek nyuvasztgatni ölelésükkel. Persze hogy beszélgetünk, és persze, hogy szóba jön az édesanya, akinél csodálatosabb anya nincs, de aki nagyon elfoglalt.

Sokszor megcsodálom Isten hatalmát, aki ilyen végtelen erőssé tudja tenni a gyermekek szüleik iránt érzett szeretetét. Mert én csak azt látom, hogy a gyermekek első áldozására a 18 km-re lakó anyuka, azokkal a lakkozott körmeivel és még egy szent szívét is megdobogtató szerelésével, nem tudott eljönni, bár meg volt beszélve és meg is ígérte. A fiúk kérésére egy pár perccel később kezdtük a misét. De nem jött el az évzáró szereplésre sem, és azóta sem jött egyszer se felénk. Megölelem a fiúkat és elismerem, hogy anyuka tényleg nagyon szép, csak az a baj, hogy nincs ideje. S hogy a tépelődésnek véget vessek, szabadon engedem e két szilaj paripát.

Táborozunk! Isten műve: a tó vize, a táj, a gyermekek, és minden olyan csodálatos. Végtelenül jól van minden, úgy ahogy van! Sokszor nem értem, hogy egy-egy törékeny gyermek válla hogy tud ennyi tragédiát hordozni. De úgy látszik, hogy nem is ez a fontos. Ezeket a gyerekeket, a sebeket nem kielemeznem kell, hanem szeretettel átölelni és hordozni. Megtenni mindent, hogy ha már karjaim közé sodródtak, Isten akarata szerint alakuljon a további életük.

Egy labda telibe talál, és szinte észre sem veszem, ott vagyok a Csónakos tó vizében. Játszunk, én vagyok a cica, és forrik a sok gyermek csapkodásától a víz. Tudom, hogy nem megoldani kell a problémákat, hanem kacagni, és eltalálni azt a tenyérnyi kék eget a gyermekek karjai között, hogy nehogy megint én legyek a cica. Játszunk, kissé könnyes a szemem, de itt a tó vizében úgyse vevődik észre. Végül is Jézus nem azt kérte, hogy megértsük ezt a csodálatos szép világot, hanem azt, hogy szeressük, szeretetté váljunk ott, ahol a legnagyobb szükség van ránk. Nehéz megtanulni együtt élni a konkollyal. Dobom a labdát, s persze, hogy valami Isteni erő megint a gyermekek karjai közé vezeti azt. Mindenki kacag, felsültem, alulmaradtam, újból én vagyok a cica. Úgy tűnik, hogy most semmi más nem fontos, és jól van ez így. A teológián, a noviciátus alatt soha nem gondoltam volna, hogy ezek a koszos gyermekek ennyire átszervezik az életemet.

Talán majd egyszer még egy hableányt is fogok tetováltatni a mellemre?

Habostorta...vagy sem

Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habostorta.

A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.


A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.

- A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb játékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.

A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.

Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:

- De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy ez a videójáték mindjárt összetörik … Ezeket utálom … Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is …

Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.

- Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!

Szabó Irén - Szeitz Kriszta-Mondj igent

Szabó Irén - Szeitz Kriszta-Mondj igent

http://www.youtube.com/watch?v=6iPi7wFqjD0

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
Megcsodálni a fényt, s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell, elfogadni,
Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,
S a Földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
Beteg állatot megsimogatni?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
Tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, s bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Örök hálával, és szerelemmel...

"Nem csak a szerelmet hoztad el az életembe, nem csak a vágyaim beteljesülését, nem csak a színeket színezted színesebbre, nem csak a hangok szólnak azóta szebben, tisztábban, nem csak a világot adtad ajándékba nékem, nem csak az örök megnyugvást,
ennél sokkal többet tettél, visszaadtad a hitem, hogy boldog lehetek, még ebben az életemben...♥"
L.I. ♥

Annyira...

♥ ANNYIRA szeretlek, úgy igazán, ahogy egy gyermek szereti a szivárványt
Annyira ölelnélek, szorosan, némán, percekig hallgatnám, a szíveink ritmusát
Annyira csókolnálak, édesem, ó igen, ajkaink összeérnek, ellenállás nincs tovább
Annyira érintenélek, ó istenem, égetve simogatsz, a bőröm, a bőröd most végre egymásra talált
Annyira szeretlek, mint a hajnali napfénytől megcsillanó harmatcsepp, színes ablakokat gyártva
Annyira kívántam, megismerjelek végre, hogy igaz legyen a szerelmem minden egyes lángja
Annyira hittem, hogy egyszer majd megpillantom, ahogy felém jössz, ahogy rám köszönsz
Annyira sokáig vártam, annyit reménykedtem egy fűzfa alatt, patak partján, magányos könnyek között
Annyira vágytam reád, és most itt vagy, végre megérkeztél énhozzám, és szívembe nyár költözött
Annyira békés minden, csak mosolyogsz reám, nem szólsz semmit, csak itt ülsz velem némán
Annyira boldog vagyok, menedékem lett két karod, s tűzhely lett a szíved
Annyira elveszettnek érzem magam, értelmetlenek lettek a pillanatok nélküled
Annyira elmerültem, kék szemedben végleg otthonra leltem, hazataláltam tebenned
Annyira érzem, hogy a lelked befogadta lelkem, a hangod a hangomat , a szíved érinti a szívemet,
a zene elindult, már hallom a dallamát, érzem a ritmusát, ez ANNYIRA gyönyörű, ez maga az utazás…♥

együtt átkelünk a réteken…

Reggel egy őzike besétált a tisztásodra
Az idő megállt, a pillanat beragyogta a napot
Rám nézett két szemével, s minden megváltozott
Felismertél. Felismertél benne azonnal engem.
Hunyd be szemeid, s mire kinyitod ígérem
Megérkezek hozzád végleg szerelmem
Én vagyok az, én aki után minden nap vágytál
Teremtettél, megérkeztem, hát most szeress drágám
Ó atyám itt van, tényleg látom már az arcát
Ő az, a gyönyörű lélek, a szívemben őt láttam már

Belesuhantunk egymás életébe
összeolvadtak szorosan a képeink
Már nem tudom, hol kezdődik testünk
és még nem látom, hol is végződünk
Nincsenek többé meg a határaink
a színeid belém égtek mélyen
az illataim ott ragadtak nálad
a kezeid árván élnek velem
a lábaim némán pihennek nálad
a lelkünk egy szellő szárnyán ülve száll
a szíveink átkarolják egymást némán, szelíden
a bőröd a bőrömet simogatja édesen
a szemed fénye beragyogja az én szememet
csendesen átölelve, egy dalt énekelsz nekem
tenyerem a tenyeredbe zárod édesen,
s álomba szenderülve, együtt átkelünk a réteken…

L.I. ♥

Ölelés-dal: Bódai-Soós Judit

Ölelés-dal: Bódai-Soós Judit

Türkiz szemedben óceánok végtelenje,
távolba, mélybe révedő világ.
És mégis, mint búvó kispatak
a barlang-mélyi tóra,
csendes magányban elmerülve,
én így találtam rád.
Karodban bízva megpihentem,
mert benned tisztán fénylett
a ringató ígéret,
hogy szeretni tudsz még akkor is,
ha nem vagyok több,
mint egy lágy tenyérbe burkolózó élet.