Ilyenkor jó magyarnak lenni...

Gratulálok minden versenyzőnek, aki a debreceni Úszó Európa-bajnokságon hazánkat képviselte!
Köszönjük nektek a szép eredményeket, pillanatokat!!! :-)
.....................................
Én, hiszek - én, hiszem!

Én, hiszek a fülemnek,
Mert hallom a lélek zaját.
Hiszek a szememnek,
Mert látom a lélek hadát.

Én,hiszem, hogy e nép
Jobb sorsra termett.
Az igazság elsöpri azt,
Ki másoknak ásott vermet.

Én,hiszem, hogy a sötétségre
Világosságot hoz a holnap,
Mert nem lehet sötétség - ott,
Ahol a szívek lángra gyúlnak.

Mindig

Mindig
Nekünk mindig lesz egy pillanat
egy gazdátlan gondolat,
melyben rám találsz és én rád.
Ilyenkor csendben - lopva körülnézünk,
mert nem kell, hogy lássa a világ
miként suhan át
két szív között egy apró simogatás.

Talán lehunyjuk szemünk,
mert minden perc egy néma vallomás.
Kezeddel gyengéden átöleled nyakam
és arcomon megkeresed
őrült világunk lopott pillanatait,
majd lelkünk
egymást
szorosan...még egy pillanatig megtartja...

azután kabátunk összébb húzzuk ki ne essen magányunk
s tovább lépünk
egy másik pillanatba...

Kovács Erika

Mintha a nap sütne, amikor rád mosolyog...

"Elolvadsz, amikor először a szemedbe néz. Ezt a pillanatot vártad, hogy végre felfedezzen. Mintha a nap sütne, amikor rád mosolyog. Még ki sem mondja, mit szeretne, s te már megteszed. Kitalálod a gondolatait, mindig megleped valamivel. Ha néha puszit ad, vagy eltűri, hogy te megcsókold, a fellegekben jársz. Még munka közben is rá gondolsz, felidézed arcát, alakját, s azt, amit legutóbb mondott neked. Ő pedig lassan távolodik tőled, már nem igényli a figyelmedet. Te pedig tudod, elvesztél. Amíg élsz, szeretni fogod. Nem is lehet másként, ez eleve elrendeltetett, hiszen a gyermeked."
http://www.facebook.com/megosztom

ha lett volna még egy holnapod...

"Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy elmondd, amit el kell mondanod? Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy megtedd, amit meg kellett volna tenned? Mondd, mondd, mit teszel, ha hibázol, újra és újra, és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd? Mondd el, mire vársz, hogy lépj, hogy boldog légy? Miért élsz tovább úgy, ahogy soha nem akartál? Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár? Mit érnek az évek, ha nem hiányzik, aki vár? Mondd el, mit kellett volna tenned, és mondanod, ha lett volna még egy holnapod?"

Szíved Angyalában

Az álom, amelyben egy gyönyörűséges Angyal látogat meg. Szíved Angyala. Leül melléd, látod szépséges arcát, belenézel erőt adó szemeibe, és hallod a világ legszebb zenéjét, a hangját. Beszél hozzád, és te el sem tudod hinni, hogy ez valóság. Hisz’ oly régóta vágytál erre. És most nem tudod elhinni. Pedig itt ül melletted. Néhány pillanatig. Csodálatos pillanatok. De történik valami. Nem tudod, miért, nem tudod, milyen erő hatására, de indulnod kell. Nem akarsz, de menned kell. Elindulsz… és ő veled tart. Veled, míg elérkeztek egy kapuhoz. Megálltok. Ő gyengéden átölel, és elköszön. Te maradnál, de nem maradhatsz. Ő jönne, de nem jöhet. Az álom és valóság kapujában el kell válnotok. Neki maradnia kell. Álmaidban. Neked menned kell. A valóságba. De egy napon minden más lesz. Egy napon a kapu ledől. Egy napon már nem lesz álom, csak valóság. Egy napon az álom és a valóság egy lesz. Eggyé válik. Benne.

Szíved Angyalában.

Csitáry-Hock Tamás

Egy rossz kapcsolatból...

Egy rossz kapcsolatból...


"Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat. Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még "nem ő". Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei. Gyanakvó. Férfi- vagy nőgyűlölő. (...)

Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat. Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött. Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki. Kimerülten." 

Müller Péter

EMLÉKÜL-Nyugodjatok békében

Juhász Gyula: Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

"Nyugodjatok békében"


Több száz motoros kíséri haza a lengyelországi motoros tragédia áldozatait. Este megemlékezés volt a Fiumei úti sírkertben.
Kedden kora délután indult el a menet, a két halottszállító autót a Lengyelországba kikísérő magyarok mellett csaknem száz lengyel motoros követi. Egy részük csak a lengyel-szlovák határig tart a konvojjal, majd a magyar motorosok többsége - mintegy kétszáz ember, csaknem 150 motoron - este nyolckor a parassapusztai határátkelőhelynél csatlakozik hozzájuk.
A határtól az Országos Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei vezetik fel őket a fővárosba, egészen a Fiumei úti temetőig - mondta el az egyik szervező. Kulcsár András, a motorozz.hu fórum tagja hozzátette: a sírkertben szintén több száz motoros és gyalogos várja majd a gyászmenetet, várhatóan este fél tíz körül csendes megemlékezést tartanak a hozzátartozók részvételével.
Az áldozatokért kedden két halottszállító gépkocsi ment Lengyelországba magyar motorosok kíséretében. Az esős, hideg idő okozta rossz útviszonyok miatt a konvoj az előzetes tervekhez képest több mint egyórás csúszással érkezett Krakkóba - mondta telefonon Kulcsár András, a motorozz.hu fórum tagja, a nemzetközi konvoj egyik szervezője.

ELŐZMÉNY: Május 27-én a Krakkó-Zakopane útvonal dupla záróvonalas, egyenes útszakaszán egy brit rendszámú, jobbkormányos Volkswagen Polo áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan haladó, Szlovákiába tartó tízfős magyar motoros csoporttal. A balesetben három magyar állampolgár vesztette életét, közülük egy házaspár a helyszínen, a harmadik áldozat pedig a kórházban halt meg.
Az autóvezető ellen vádat emeltek, már előzetesben van. Legfeljebb nyolc évet kaphat, ha bűnösnek találják. A férfi egyébként azt vallotta, elvesztette az eszméletét vezetés közben, ezért történt a baleset. A vádirat szerint azonban felelőtlen volt, szándékosan szegte meg a szabályokat.

"És igazán számít ez? Nincs az a büntetés, ami visszaadhat egy apát, egy anyát, egy barátot, egy szerettünket."

....mert nem tudom milyen, nem édesanyának lenni, többé már nem….

Nehéz olyan érzésekről írni, melyek a szíved tépik szét apró darabokra.
Nehéz elfogadni az elfogadhatatlant, hogy az életed megváltozott végérvényesen.
Az ember élete mi másról is szól, mint a szerelemről, a vágyakról, a szenvedésről, a megbocsátásról, ezek azok a dolgok, melyek végigkísérik röpke életedet.
Mindenki átélte ezt már, kinek szerencsésebb befejezés jutott, kinek egy életen át tartó küzdelem.
Ebből senki sem tud kimaradni, és azt hiszem, igazán nem is akar, hisz mind tudjuk, ettől leszünk igazán teljesek, bölcsebbek, és ez mivel ezzel jár, egyet tehetünk, a lehetőségeinkhez képest, a legjobbat hozzuk kik magunkból, a kapcsolatainkból.
DE mi van akkor, ha a fájdalmat nem a társunk, a szerelmünk okozza?
Mi van akkor, ha az általunk létrehozott csoda, melyet féltve, óvva, vigyázva terelgettünk, nevelgettük, de legfőképp feltétel nélkül szerettünk, pont ez a kis lény „árul” el minket.
Mit tehet ilyenkor egy anya?
Leírom én mit tettem, és ezt csak azért teszem, hátha lesz akár egy ember is, aki okul az én hibáimból, lesz, aki elgondolkodik, vagy elítél, de mégis foglalkozik ezzel a borzasztó helyzettel.
Ugyanis a következmények bizony vannak, javíthatóak, simíthatóak, de vissza eredeti állapotukba nem állíthatóak. Soha többé. És ez generációs probléma. Hurcoljuk magunkkal, mint egy bazi nehéz keresztet. Addig, amíg végre valaki lesz annyira okos, és szerencsés, hogy megoldást talál rá.
Lehet, hogy ez a baj velem, ezt nem tudom elfogadni. A változást. A megmagyarázhatatlant. A számomra megmagyarázhatatlant.
Most úgy érzem, elvesztettem az egyetlen embert, akihez nem egy mulandó vágy, nem egy hirtelen fellángolás fűzött.
Igen, azt az embert, kit a szívem alatt hordtam, majd tenyeremen hordozva, a napi csodáknak szentelve minden figyelmemet neki áldozva, éldegélve az ő kis világa árnyékában, aki egyszer csak teljesen elutasítva kizárt az életéből.
Mit tehet egy anya ilyenkor?
Normál esetben türelmet tanul.
Kivételes esetben, egyszerűen kivár.
Kivárja a kamaszkor tombolását.
De vannak esetek, akik egyszerűen összeomlanak.
És sajnos vannak, akik az elkeseredettségüket, agresszívan fejezik ki.
És igen, erre semmilyen esetben sincs mentségünk rá.
Mégis megtesszük. És utáljuk magunkat érte. Utáljuk a helyzetet. És legfőképp haragszunk az életünk egyetlen igazi értelmére. Haragszunk, mert nem értjük meg őt. Nem értjük meg a viselkedését.
A mondatait, a tetteit, a reakcióit. Mert a legtöbb esetben nem tettünk ellenük semmit. Semmit, amit addig ne tettünk volna meg. Szerettük őt. Szerettük, és idővel elengedtük. Mert a szeretet ilyen. Áldozatot hozat velünk. De ettől lesz igazi szeretet. És mégis. Kizár minket. Pedig semmi olyat nem követtünk el, amivel korlátoztuk volna, az ő egészséges fejlődésében. A fejlődésében, amely ilyen reakciót váltana ki, egy általunk létrehozott hús-vér kis sejtecskénkből.
Elkezdünk kapkodni, pláne ha a családunk erre nem partner, sajnos sok ilyet ismerek.
Belerokkanunk, egy kicsi minden nap meghalunk, mert minden egyes bántó szó, minden egyes bántó tekintet, és minden egyes bántó sóhaj, ami a gyermekünkből kitör, felér egy kés döfésével a szívünk közepébe. És a szívünk egyre hegesebb lesz, egyre betegebb, egyre szomorúbb, és talán egyre kisebb.
És persze egy anyának bírni kell, mert egy anya kicsit mindig, földön túli képességekkel rendelkezik.
De kérdezem én attól az anyáktól, kik hasonló cipőben járnak, meddig mehet ez így?
Mégis, a mi isteni ősanya érzéseinket ki vigyázza?
Mert megszűnni nem lehet, bárhogy is kívánnánk, néha-néha egy –egy rettenetesnek tűnő pillanatban.
Mert bárki, bárhogyan is éli meg, abban a pillanatban, hogy anyává válunk, (ez mindenkinél máskorra tehető) többé már nem csak nők vagyunk.
Már egy örök életre édesanyák leszünk. Vagyunk.
Akik a mennyben, vagy a pokolban járnak. De Élnek.
Akik ügyesek, akik szerencsésen, de legtöbbször boldogan szárnyalva.
Őszintén bevallva, én belebuktam, rosszul vizsgáztam.
Pedig a szeretetem változatlan.
És bármi, bárki ellenére örök marad.
De az értetlenség fátylával a szemeim előtt.
És várok, ha időnként búcsúzok is, mégis várok.
Várok a kikeletre, az ébredésre, egy ölelésre, melyben már szívesen elvesznék örökre, mert nem tudom milyen, nem édesanyának lenni, többé már nem….

Szabó Lőrinc-Hasztalan lázadás

Pillám alatt összetört ezer álom
s – szeretlek? nem szeretlek? – nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbirni nem tudom már.
Gyűlölködve kiáltom: – Idegen kéz,
eressz! ne vezesd utam! megtagadlak! –
Mégis te formálsz ujjá, idegen kéz,
és csak nő az erőd, ha megtagadlak.
Nem tudom, mi történt… Talán az Isten
játszik velem s te vagy a fény szemében.
Ha eldoblak, megjelenik az Isten
s nehéz harag hömpölyög nap-szemében.

Hatházi Áron: Összetett mondat a boldogságról

"Olykor eltűnsz -
s néha megtalállak,
mint aranyat, amit elásnak,
de felszínre jön megint,
s más, ha csak legyint,
bennem akkor is maradsz örök -
ösztöneimmel
felderítelek s mint teljesült próféciát
tenyerembe írom a neved."

Mondd, mit teszel...

"Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy elmondd, amit el kell mondanod? Mondd, mit teszel, ha nem lesz holnap, hogy megtedd, amit meg kellett volna tenned? Mondd, mondd, mit teszel, ha hibázol, újra és újra, és nem lesz rá lehetőséged, hogy jóvá tedd? Mondd el, mire vársz, hogy lépj, hogy boldog légy? Miért élsz tovább úgy, ahogy soha nem akartál? Mondd, mit ér az élet, ha a boldogság messze jár? Mit érnek az évek, ha nem hiányzik, aki vár? Mondd el, mit kellett volna tenned, és mondanod, ha lett volna még egy holnapod?"

Egyedül a világban

A Duna-parton ülök, és nem érint meg semmi sem

A hullámzó habokat közönnyel nézi két szemem

A fűzfa ágai fölöttem vigyáznak rám szelíden, és mélán,

A napsugár harcol vele az ágaival, kitartóan, és némán

A szemeimmel érzékelem, az értem folytatott vad csatát,

De a szívemben az ürességet,

nem változtathatja meg,

Sem az élet, sem a halál

Lebegek csak a világom felett,

A túlvilág kirekesztett régen, nem tartozom már az élők közé,

Sem a haldokló szép lelkekhez,

Büntetésem az örök létezés, és az örök végítélet

Tapasztalni a szeretetet, majd újra és újra, feladni,végleg 

ez az igazi kínkeserves élet, hogy újra és újra elveszítlek téged

Az igazi pokol csak a saját szívünkben pusztít igazán,

Forgatni a késeket, a lelkem, leg apró zugában ám....

Ez az igazi fájdalom, ebben van a gonosz lángja,

Megsemmisültem istenem,s te nem segítettél nekem, 

az  életem már csak halott lelkek tánca.

L.I.

Ha pedig eljön a nap...

Vannak emberek, akik nem azért küldettek hozzánk, hogy maradjanak. Hanem hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat. Ha pedig eljön a nap, el kell őket engednünk. Óriási bennünk a veszteség, pedig kaptunk valamit. Egy új jellemvonást, ami később életmentő lehet.
 

Szurovecz Kitti

Érzés

'A szívemben a fény, megpihent már oly rég,

Miért nem látta senki még, miért volt ily sötétség?

Nem tudhatom, nem tehetem,

pedig egy emberöltőnyi út áll mögöttem,

Kutattam, kerestem, a hibáimat rendesen elkövettem,

úgy csináltam, úgy szerettem, hogy végül az emlékeim elvesztettem.

Bukdácsoltam egy életen át, végigéltem mindent,

ami rossz, ami fáj,

De most vége van, nem tehetem tovább,

emberek figyeljetek, ez nem az én karmám!

Hagyjatok végre élni, adjatok nekem teret,

szabadság kell végre, és nem azok az átkozott kötelek!

Gyermeki énem fellélegzett végre, felkelt már a nap is újra,

elindulok végre én is, bátorságom, büszkeségem őrzi fétve, de

Megfogtam a kilincsemet, kinyitottam az ajtóm,

elvakított az a sok fény,

jaj nekem istenem, mégis mit csinálok ?

Mély levegőt vegyél, nincsen semmi baj,

suttogott felém az angyali hang, és kedvesen megnyugtatott,

S lám, mi történt, kisgyerekként léptem egyet,

a lelkem végre felszabadult ,és  életem értelmet nyert

Egy varázsvilágban ébredtem fel, körülöttem áldott hangok,

körbeöleltek a színek, és befogadtak az illatok.

Mély levegőt vettem ismét, mi történik megint velem?

Álmodok most éppen, vagy csak a képzeletem játszik velem?

Behunytam a szemeimet, hunyorogtam félve,

istenem hagyd meg nekem, hagyd meg nekem örökre!

És megértették velem, hová is jutottam végre

ismerős ez az érzés, emlékeztet valami szépre.

Hazaértem, itthon vagyok újra

hol már nagyon régen jártam, az otthonomba.

itt van minden, amit eddig kerestem,

itt van a kérdéseimre a válasz, ami többé már nem ismeretlen

Szeretem őt, szeretem, ahogy eláraszt,

szeretem a boldogságot, s a bennem lévő színes vágyat,

Érzem ahogy a mellkasomba árad, érzem őt, őt a szivárványt,

Ő az, az én pici szívem, egy csodálatos kis gépezet,

és minden egyes dobbanásával üzeni a világnak,

azt hogy érezd, hogy érzem a gyönyörű életet!

Ezzel én megköszönöm az esélyeket, hogy új útra vezettél,

hálás vagyok minden percért, hálás vagyok az életemért...'

L.Ildikó;-)