Még kapaszkodom

Grigo Zoltán
Még kapaszkodom

Kapaszkodj belém, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
ahol a szív, mint a csont, reped,
és hullanak szép ezüst fejek,
ahogy véres csatákban, sorban,
hevernek a földön a porban,
mert beteg időt élünk ahol,
csalogány helyett varjú dalol,
itt az élet is másként válogat,
magának szüli a királyokat,
én az idő ráncos homlokán,
csak szállok apáim nyomdokán,
a fejemre már nem kell babér,
csendesen kering bennem a vér.
Egyszer tudom, a virág lehull,
szirmaival a szél messze fut,
de amíg terítőd hófehér,
nekem elég egy szelet kenyér,
ha szíved tiszta hegyi patak,
megbújok benne mint a halak.
Még kapaszkodom, kicsi társam,
ebben az őrült vad futásban,
mielőtt magához húz az álom,
átgázolok veled én a halálon.

Éjszaka

Szima
Éjszaka

...Szavak nélküli világban
ketten vagyunk: csak te meg én,
subát terít ránk a holdfény.
Suba alatt - szintén ketten -
nem láthat meg minket más sem,
hold fénye is felhő mögött...
S hogy mi történt kettőnk között?
Kiélhettük vágyainkat,
el nem csókolt csókjainkat,
lázban égő, izzadt testtel
feküdtünk ott - s szerelemmel.

Több akadály nem volt köztünk,
s nyári éjben, csillagfényben,
holdsugaras villámfényben,
sosem látott kedvesemmel
ősi titkokat kutattunk,
s annyi mindent felfedeztünk,
félszegségünkön mulattunk,
s hajnal felé... tegeződtünk.

Hirtelen jött, fésületlen,
kábult aggyal, viharverten...
Sújtott villám, és fújt a szél,
azóta csak rólad mesél.

A szívemet most végre odaadtam néked

"A szívemet most végre odaadtam néked,
s te arannyal bevontad, s megköszönted nékem
magadhoz felemeltél, és szorosan átöleltél
s biztonságos karjaidban, egy új világba vittél

Éldegéltünk békén, sok sok színes virág között
madárcsicsergésben, és szerető lelkek között
napsugárral közlekedtünk, és a holdfénnyel játszadoztunk
napról napra éldegéltünk, s szívünkben a vágy hangja zsongott

De reggel valami történt velem, s felébredve álmomból
nem voltál már ott velem, s szívem csak üresen tátongott
potyogtak, potyogtak a könnyeim, sirattalak téged némán
és a fájdalomtól végignyúlva ágyamon, már vártam a halált

Így aludtam el, s álmomban velem voltál ismét
szorosan magadhoz öleltél, s bőröm bőrödhöz érve újra élt
rám mosolyogtál, gyönyörű szemed ragyogott énreám
a mennybe repültünk, és a boldogságunk is velünk szállt

Az út melyen most indultunk el ketten, olyan más
csak a csillagok kísérnek, s az áldott holdsugár
körülöttünk minden gyönyörű, és bársony hófehér
egy angyalt szerettem meg, ó már értem, egy angyali fiút

Így a szívemet most végleg odaadom néked,
s te gyémánttal bevonod, s megköszönöd nékem
magadhoz felemelsz, és szorosan átölelsz némán
s biztonságos karjaidban, egy más világban élünk már…"

Csitáry-Hock Tamás-A legszebb díszdoboz a szíved...

A legszebb díszdoboz a szíved, benne az ajándék a szeretet, amit az éjszaka csendjében szépen leteszel a küszöbre. Annak a küszöbére, akinek szánod. És vársz. És reménykedsz. Reménykedsz, hogy kinyílik az ajtó, egy gyengéd kéz felemeli, kibontja, és magához öleli. Mert titokban erre vágyott. Mert megkapta a legszebb ajándékot, amiről valaha álmodott. A te szívedet, benne a te szeretetedet. És ha ez megtörténik, mindketten ajándékot kaptok. Egymást.

Csitáry-Hock Tamás

Paudits Zoltán: A Lélek könnyei

"Egyetlen könnycseppben benne van az ember Lelke, földre hullik, rásüt a Nap,

és Fénye által megtölti Reménnyel, majd az áttetsző kis "üveggyöngy"

visszatükrözi e Fényt az elhagyott helyére, a Lélekbe...és ez viszi tovább az embert..."

(Paudits Zoltán: A Lélek könnyei)

Rabindranath Tagore: Az én dalom

Az én dalom lesz a szellő muzsikája, amely körülfon téged, gyermekem, mint a százkarú szerető szerelem. Az én dalom, mint áldó csók, érint majd homlokon. Magányodban melléd surran, és belesuttog a füledbe, melletted lesz a tömegben, és szelíd tartózkodással övez. Az én dalom lesz a szárny, ha álmodsz, álmaidban ezen a szárnyon száll közelebb a szíved az ismeretlenhez. Ott ragyog feletted, mint hűséges csillagod,
ha életutadon az éj sötétje borong. Az én dalom ül szembogaradon, és ráirányítja a tekintetedet a dolgok mélyére.
És ha a halál csendje elnyeli hangom, az én dalom - a te élő szívedben - tovább dalol...

/ Rabindranath Tagore: Az én dalom /

"A mi csendünk...

"A mi csendünk
A mi csendünk az csendesebb
mint bárki mások csendje,
a mi csendünk az olyan mintha
folyton csendesedne,
s mennél halkabb annál jobban
lehet hallani,
és úgy üvölt, hogy néha már
ki kell mondani."

Láttál, és én láttalak

Láttál, és én láttalak

Kimondatlan
konok szavak,
a némaságban
vágy feszül,
szemed tükrén
harmatozva
késő őszi
bánat ül.
Kéz a kézben
reszketés,
én mindig
téged vártalak,
s szerelmünk
ma annyi csak,
hogy láttál,
és én láttalak.

A tükröm vagy, s én a tükröd vagyok néked...

A tükröm vagy, s én a tükröd vagyok néked
A végtelenből végre hozzád költözök végleg

Ezer éve kerestelek, kutattalak, az álmaimban léteztél
Az életem minden percében, a szívedben, a szívemben éltél

Tudtam, te tudtad, hogy létezel, hogy én létezek valahol
Mégsem hittünk igazán egymásban, egymás létezésében vakon

Pedig mikor szemeinket behunytuk, s utazott a lelkünk,
Éreztük a napsütésben, hallottuk a madarakban,
A hűsítő patak kristálytiszta kék vízében,
Az izzó parázs ezernyi sok színében,
Az eső utáni bódító illatárban,
S a gyönyörű meseszép szivárványban

Ott voltál, s én ott voltam minden pillanatban veled, s velem
De látni nem láttalak még, nem foghattam még két kezed
Nem ölelhettelek át, nem adhattam még soha csókot neked

Egymás nélkül éldegéltünk, s dolgaink így is jól alakultak
Te családra is leltél, s boldogan élted a mindennapokat
Gyermekeidben látod a jövőt, társadban a szerelmes szívedet
Az életed rendesen működik, de a lelked még mindig utánam réved

Nem nyugszik idővel, nem számít a távolság sem
Lenyomatunk ott maradt egymásban, s lelkünkben a szíved, szívem
És egy szép napon megtörténik majd a csoda, s megpillantjuk egymást
Elhangzik majd egy szó, vagy csak egy néma pillantás

Attól a naptól kezdve már semmi sem lesz ugyanaz többé,
Az életünk beteljesedik végleg, sorsunk egymás mellé tereli életünket
S a világ végre egyensúlyban élhet,
Nincs több kérdés, nincs többé kétely
Egy szellő elindul végső útjára végleg

Csukd be a szemed most, és hallgasd az erdő zaját némán

„A tükröm vagy, s én a tükröd vagyok néked
A végtelenből végre hozzád költözök végleg”