Megintcsak homlokon csapott az élet....

Hosszú kihagyás után. Talán újra tudok majd írni. Idén kora tavasszal ismét elhittem, hogy az élet számomra is tartogat magasabb, nagyobb, értelmesebb célokat, feladatokat. Tévedtem. Vagyis mégsem. Illetve mindkettő. De egyet biztosan tudok, hogy tanultam ismét jó sokat. DE ennek ára volt. Veszteség. Sok-sok veszteség. Mind fizikai, mind érzelmi síkon. Biztosan veletek is volt már úgy, hogy azt hittétek, hogy végre megértettétek a dolgokat, hogy számotokra végre értelmet nyert minden. De mint általában, nem volt valódi, nem volt igaz, csak mi akartunk hinni ebben. A jóban, a szépben, a logikában, a megmagyarázatlan megmagyarázásában, abban, hogy végre tisztán lássunk. Közben pedig nem hajtott minket becsvágy, rosszindulat, bármiféle negatív gondolat, mert mi csak végre "élni" szerettünk volna, itt, a földön, átlagos emberként, átlagos érzelmekkel, átlagos problémákkal. Sokan vagyunk ilyen szív emberek. És sajnos közülünk sokan csak "vendégeskednek" a földön, de igazán beilleszkedni sosem sikerült nekik, nekünk. Talán csak annyi a szerepünk a földi létünkben, hogy szeretetet nyújtsunk, segítséget adjunk szinte bárkinek, még a saját boldogtalanságunk árán is? Nem tudom.
De nagyon úgy tűnik eddig...
És amikor egy szív ember teljesen "padlót" fog, érdekes módon mindig felbukkan egy-egy "jót" akarok neked ember. Majd én megmagyarázom az univerzum működését, minden történést megfejtek neked......!! Igen.
A legtöbb önzetlenül, "magasabb" tudással rendelkező segítő ember között sajnos sok a hazug, s miközben önérdekű hazugságaikkal "vezetnek" minket, kik épp eltévedtek az élet útvesztőiben, kiket épp összezavart az élet, többet ártanak nekünk, mint akkor, ha hagynának minket az "okos" tanácsaik, életvezetésük nélkül. De mégsem ők a felelősek ezért, hanem önmagunk, hisz a döntés szabadsága mindig a miénk, csak persze mindig könnyebb a felelősséget áthárítani a másikra. Ilyenkor fontos, hogy valaki, valakik igazán szeressenek. De talán ez a legnehezebb része az életüknek.
A barátságok ha elvesznek, azt mondják nem is voltak igaziak. Én nem hiszem. Az ember pontosan érzi, hogy hol van az a láthatatlan szál másik vége. Mégis szűnnek meg emberi kapcsolatok, gyengülnek ismerősi érzelmek, de születnek, ill. erősödnek is barátságok, mindegy, hogy régi, vagy új keletűek e azok. Persze ha eléggé kedvelünk valakit, annak a barátnak/barátnőnek az elvesztése mindig fáj. Főleg ha nem értjük miért. Így arra kérek mindenkit, ha ideje indulnia, ha elfáradt az úton velünk gyalogolnia tovább, vagy ha csak már nem akarja a társaságunkat, előtte köszönjön el tőlünk, mert mindenkinek szüksége, és joga van magyarázatra, különben saját magában keresi majd a hibákat. Mert a bizonytalanság rosszabb a végleges veszteségnél. Kérlek tegyetek így, legyen szó családi, baráti, vagy szerelmi kötelékről. Csak ne szótlanul tűnjetek el. Ugyanis az az érzés rosszabb a halálnál is, mert ezt örökké magunkkal hurcoljuk. A gyávaságot pedig ti, de ez legyen a ti pakkotok...
Szembesültem még egy nagyon érdekes dologgal az elmúlt pár hónapban, általam nagyra becsült "SPIRITUÁLIS"emberekről egyszer csak lehullott az álarcuk, az álarcuk a nagy őszinteségről, a szerénységről, az egyenlőségről. Lehullott, vagy csak nálam tisztult ki a kép. Nem tudom. Talán mindkettő. Azt hiszem, ha valamiben, vagy valakiben nagyon akarunk hinni, valahová, vagy valakihez nagyon szeretnénk tartozni, akkor elhisszük a tetteik tisztaságát.
Így a mi felelősségünk, hogy nyertesen, vagy vesztesen kerülünk ki, vagy ragadunk bele a sodrásba.
Én sokat tanultam. DE nem akartam. Nem kértem ezeket a tapasztalásokat, főleg nem olyanoktól, akik fontosak voltak nekem. De túléltem. Szinte segítség nélkül, de túléltem. Bár nem gondolom, hogy érdekli ezeket a személyeket, ennek ellenére jelenten: még élek. A testem. A lelkemből egy rész sajnos ismét meghalt, ismét kisebb lett. De ennek ellenére úgy gondolom, hogy megérdemeltem, megérdemlem, mert nem azon az úton jártam, ahol lennem kellett volna. És én tudtam ezt. Csak hát az emberi szív...esendő. Megfizettem érte. Súlyosan.
Akik mellettem álltak, még azoknak is akiknek ezt nem annyira hagytam, nagyon hálás vagyok, most kiderült ki is az igazi barát. Önzetlenül. Köszönöm nekik. Nektek.
L.I.♥