Egy rossz álom...

Én mindig magányos életet éltem,
Kérges lelkemen nem hatolt át a napfény,
Nem sirattam soha elhagyott szerelmeket,
Megtanultam élvezni így is az esőt,
De életem felénél, meghasadt jelmezem,
S mint mikor a festék, a padlóra kifolyva
Beszínezve mindazt, ami az útjába kerül,
Így áradt be szívembe is, mint illatos ibolya,
S útjára bocsájtva a világ összes érzését,
A testembe hatolva, összezavarva a vérkeringést,
Riadtan nyitottam ki két szemem,
Az égő csipkebokor pattogása hallatszott csak egyedül a sötétben,
Még a füstje is fojtogatott, s levegő után kapkodva ziháltam,
Az égre emelve tekintetem, egyre csak istennel kiabáltam,
Egy furcsa, ijesztő játékban találtam önmagam,
Pedig csak a szívem kezdett működni végre,
Hangos ropogással, és égető érzéssel újraindulva,
S én mégis térdre rogyva könyörögtem az elveszített sötétségért,
Nem akartam többé szeretni senkit e fájdalmas földön,
Egyszer már kitépted a méhemből az egyetlen szépségemet,
S én is kitéptelek szívemből, s többé már nem szerettelek,
Maradjon is minden már így nekem örökre,
A kérges lelkemen ne hatoljon át napfény ,
Nem siratva el senkit sohasem többé,
S nem látni esőt sem, a szivárványt sem ismerni többé... 

..de felriadtam álmomból, s te itt vagy velem, és átölelve alszol édesen...L.I.♥♥