Ikercsillag

Egy fákkal körbevett sziklafalon ültek ők ketten egymás mellett. Egy fiú és egy lány. Lábukat a mélységbe lógatva. Alattuk úgy ötven méterre méltóságteljesen morajlott az óceán. A két fiatal nem szólt semmit, csak nézték a tájat. A nap lassan ereszkedett alá égi országútján. A tájon néma csend honolt. A csendet csak az óceán sziklának csapódó hullámainak morajló zöreje törte meg. A lenyugvó nap fényes hidat rajzolt a végtelen vízáradatra. Az "aranyhíd" sziluettjét, csak az itt-ott a vízből néha-néha felbukkanó halak zavarták meg. A látvány csodálatos volt. Olyan volt az egész, mintha csak egy szivárvány hullott volna alá az égből, és széttört volna itt lent a földön. A két fiatal szinte "tátott szájjal" csodálta a természet eme csodáját. Ha meg akartak volna szólalni, akkor sem tudtak volna. Nehéz volt, sőt inkább lehetetlen, szavakat találni a természet e szépségére. Egy pillanatra a nap megállt az égbolt peremén, hogy még egyszer utoljára végignézhessen végtelen országán, aztán eltűnt a nyugati horizonton. Olyan volt, mintha alámerült volna az óceán kékeszöld vízébe. A két fiatal még mindig csendben ül egymás mellett. Vágyakozva egymásra néztek. A szavak helyett inkább csak a szemük és a lelkük beszélt. - Köszönöm neked. - Köszönöm, hogy ezt megmutattad nekem. "Mondta a lány szeme." - Ne köszönd! Szívesen tettem. "Válaszolta a fiúé. "majd lassan átölelték egymást. Test simult a testhez, ajak az ajakhoz, szenvedélyesen megcsókolták egymást. Közben lassan sötétedni kezdett az ég, s a magasban, a Hold társaságában megjelentek az első csillagok. A környék halványzöld ruhát öltött magára. A fiú és a lány kéz a kézben feküdt egymás mellé, a mohával sűrűn benőtt sziklapárkányra. Az eget nézték, csodálták. Lassan teljesen besötétedett. A végtelen víz azonban visszatükrözte a magasban világító csillagok és a Hold fényét. Mintha csak egy mesebeli tündér csillámport szórt volna végig a hatalmas víztömeg felett. A két ifjú meghatódva nézte a természet és a fény csodás "játékát." Aztán hirtelen megérintette őket valami. Egy érzés. Olyan volt ez, amit még soha nem éreztek ezelőtt. Mint amikor az anya hívja magához a gyerekét, úgy szólította őket is magához a "végtelen." Valami megérintette testüket, és ez az érzés villámként száguldott testük minden porcikáján, hogy aztán végül a szívükben kössön ki. Tudták mind a ketten, hogy vége. Menniük kell. Testüket és szívüket megérintette a csillagok hívó szava. Az Univerzum végtelen vonzereje. Még egyszer végignéztek ezen a csodálatos tájon. Tudták mind a ketten, hogy utoljára láthatják ilyen közelről ezt a csodálatos összképet. Átölelték egymást, majd lassan emelkedni kezdtek az ég felé. Az óceán végtelen víztömege egyik pillanatról a másikra zsugorodott össze a lábuk alatt. Nemsokára már csak egy apró kék folt látszódott belőle. Még egy utolsó pillantást vetettek innen a magasból a Föld egészére, majd ismét megcsókolták egymást. Tudták, hogy most tehetik meg ezt utoljára, "rövid életük" során. Majd ajak távolodott az ajaktól, test a testtől, kéz a kéztől, elengedték egymást, úgy emelkedtek egyre feljebb egymás mellett, egyre magasabbra. Lassan aztán elvesztették emberi alakjukat is. Csak egy halk sóhaj maradt utánuk: -Jó volt embernek lenni,.....akár egy órára is, de jó volt. Érezni a szerelmet, a szeretetet, ami átjárja a testet, az ember lelkét, megborzongatva minden egyes idegszálat, minden egyes testrészt, hogy végül a szívben kössön ki és ott éljen Örökké. Jó volt embernek lenni, akár csak egy "pillanatra" is! De ők nem emberek voltak. Nem is - e világból valók, mások voltak. Ők nem ide tartoztak. Talán csak múló csodák voltak itt a Földön. Mégis megszerették egymást. Elég volt nekik egy pillanat csupán, hogy egymásba szeressenek és most ugyanez a pillanat elég volt ahhoz is, hogy elveszítsék egymást. Nemsokára a horizonton egy fényes ikercsillag kelt fel. Ezek azok a csillagok, amik egymás körül keringenek állandóan. Csak egymás mellett, egymás vonzásában tudnak létezni. Elérni azonban sohasem tudják egymást. Mert ez az élet rendje, így is lesz örökké. Mert talán ennek így kell lennie!? Mint ahogy a halál követi az életet, Ők is úgy követik a természet e kegyetlen törvényét. Egymás mellett élhetnek örökös vonzásban, míg létezik a világegyetem. Csak keringenek egymás mellett, egymásé nem lehetnek sohasem.