Vihar dúl

Vihar dúl a lelkemben, óriási vad csata ami tépi

SZÍV harcol a szívem ellen, a TESTEM, a testemet védi

GONDOLAT a gondolat ellen, a KÖNNYEK már könnyet ejtenek,

Az ÉRZÉSEIM támadásban, az érzéseket bántják ők is

Miért küzdünk mi is, miért vívunk az IGAZSÁGÉRT,

a SZERELEM nevében futunk, futunk a VÁGYAINKÉRT.

Az alázatért, az életünkért, a békéért szállunk fel, fel a holdvilágba,
Meghasadva önmagunkkal, ilyen végtelen nyomorultul, ó te gyáva

És az úton, miközben a béklyód cipeled, melléd szegődik némán,
Egy álruhába bújtatott, ősgyermeki szeretet
Megtanít csendben, türelemmel élni, meghallani a hívó szót,
Megőrizni a szépséget, megmutatni néked egy illúziót,

Kitisztul hát a fejed, a felhők elvonulóban, minek a harca is ez, mért ily keserű mindez?
Miközben a kérdéseinket mind feltettük végre, a céljainkat már réges rég elfelejtettük
A SZÍV harcolt a szerelemért, de a csatáját már elbukta TESTÜNK,
ÉRZÉST nem adott, csak a GONDOLATTAL küzdött tovább,
az IGAZSÁG nevében, végre, végre rám talált
És alázatra tanít, a sok-sok, tengernyi KÖNNY engem,
s téged is magával hozott, végre itt vagy énmellettem,
Megérkeztünk hát, egy szebb jövő felé,
érzéseink előtörtek,
a távolban most megláttalak édes,
és békességünk fehér madárként,
a lelkeinkben végre egyesültek.
SZERELEM ez az érzés, nem csak a VÁGY kergetés,
megengedem én a fénynek, hogy álmaimba most bepillants-ék.

Elcsitult hát a vihar, a lelkünkben nincs több sötétség

A csatáinkat elvesztettük, de megnyerte a szívünk őt,

A Madarak énekével, innen messzire elröpülünk

Itt szabadok lehetünk, szeret minket az ég is,

hullócsillagok fényével, fel-fel, fel az égig ….
L. Ildikó ;-)