De mi marad az anyáknak az anyák napja után?

Nem tudom miért most jutott eszembe ez a pár gondolat, éppen a Budai alsó rakparton haladva hazafelé.
Az anyaságról gondolkodtam. Az anyaságról, mint érzésről. Sok anyát ismerek, de kevésre mondhatom, hogy „édesanya.” Persze, hogy jövök én ahhoz, hogy bárkit is megítéljek, véleményezzek? Sehogy, így ez csak egy gondolati eszmefuttatás, némi önkritikával tarkítva.
Sokféle anyatípus létezik, melyikük csinálja jól? Az, aki minden percét a gyermekének, gyermekeinek szenteli, vagy az, aki csak egy részét adja át gyermekeinek magából, vagy a karriert építő, aki csak átutazó a csemetéi életében?
Nem tudom. De a gyerekek nagy része rengeteg frusztrációval nő fel, nagyon sok elfojtással, és mérhetetlenül sok kompenzálással.
Mi okozzuk ezt nekik, vagy a körülöttünk zajló felgyorsult, kifordult, összekuszált világ?
Talán mind kettő. Talán az egyensúly hiánya.
Bennünk sincs egyensúly, akkor hogy tudnánk a gyermekeink világában megtartani ezt?
Az az igazság, hogy anyává válni, egy hosszú, életen át tartó feladat. És a nők többsége, azzal, hogy megszülték gyermekeiket, nem válnak rögtön anyává.
 

/tegnap olvastam egy történetet, szerintem gyönyörű:
"Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.

Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujába, és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket. Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket.

A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik neki, amikor valami baja esik, ezt éneklik győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a dal."
-Jack Kornfield: A lélek éneke.-
Készítette: Várady-Szabó Kriszta/

Na, így egy kicsit hitelesebb az érzés, de persze mi nem Afrikában vagyunk, nálunk nincsenek ilyen hagyományok, pedig néhány light-os nem ártana.
És, hogy ellenpéldát is írjak, én igenis ismerek olyan nőt, akinek csak egy pillanatba telt, és ősanyává vált. Mindegy, hogy hány évesek vagyunk, a belső, szellemi, lelki érettség határozza meg az elménket, és persze a szívünk „állapota”.
De a nagy átlag, egy életen át tanulja, hibázik, hibáztat, szeret, haragszik, megfog, elenged, de végül a szív mindig hazatalál. Mindent megért, mindent megbocsájt, mindent elenged. Csak a szeretet marad, de az óriási méretű. Na, ekkor válunk igazi anyává!
Anyák! Ha a szürke hétköznapokon gyermeketek felmérgesít, ha valami rosszat követ el, vagy csak bosszantani akar, álljatok meg egy pillanatra, és a szíveteken át próbáljatok beszélni hozzájuk, azt a nyelvet beszélik, értik, mindegy, hogy hány évesek. Mosolyogjatok, és ők is azt fogják tenni, simogassátok meg, öleljétek magatokhoz, ez az igazi fegyelmezési módszer!
Ha erre valaki képtelen, akkor rajta csak, a régi módszer biztos hatásosabb, rángatás, zsarolás, kiabálás, leteremtés, na, ez biztos jobb megoldás!

Szóval eltelt az idei anyák napja is, kinek így, kinek úgy, és mi maradt utána nekünk?
A szerencsésebbeknek, a „gazdagabbaknak” minden nap anyák napja van, melyet férfi társaink is erősíthetnek gyermekeinkben, akkor tényleg egy nő egyszerre 5 féle dolgot képes elvégezni, az általa küldött szeretet mennyisége mindig visszaáramlik, ebből lehet aztán stresszesebb napokon új erőre kapni.
De vannak azok a családok, ahol az ünnepek csak néhány napig tartanak, karácsonykor 2-3 napig szeretnek, anyák napja pedig csak egy napos. Sajnálom, ők valamit nem találnak, nem érzik az ízeket. Csak reménykedni tudok benne, hogy ez meg tud változni, életre tud kelni a szív szép lassan minden emberben.
A világunk, most nagy változás előtt áll, és az egyetlen, ami megmenthet minket, hogy kitárjuk a szívünket, eldobjuk a negatív érzéseinket, és elementáris erővel elkezdünk szeretni!
És mi nőkön, anyákon áll vagy bukik minden, a női energiákon. (Főleg)
Lányok, menjünk, és szeressünk…..!