Ez egy történet ami állítólag 2004 óta email-ben és most már a
közösségi médiákban is kering, nem tudni ki az eredeti szerzője. Amikor
aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a
kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben
evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében. Hirtelen nem tudtam,
hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min
gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan.
Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan
megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az
evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen
nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi
történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ
adni, én már Janet szeretem, nem őt. Nem vagyok már szerelmes belé. Csak
sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben
az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át.
Rápillantott, majd darabokra tépte.
A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra.
Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem
tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre
hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire számítottam. Hogy
sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra.
A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és
tisztábbnak tűnt most. Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy
valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem
és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött
eseménydús nap után. Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál
és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel
megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap
felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap
alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire
lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül
lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.
Ez számomra elfogadható volt.
De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk
napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az
egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a
hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért,
hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa
kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan
nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt
alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.
Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta
bejelentettem, hogy el akarok válni.
Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának
tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A
szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az
ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a
szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról.
Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a
buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.
A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a
mellkasomnak. Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje
nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már.
Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly
áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A
negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért
egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az
ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint
erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a
karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések
megerősítettek.
Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de
nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám
kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka,
hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni. Hirtelen megértettem … óriási
fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam
feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be
és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut.
Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete
fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön
közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem,
hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban
tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az
előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül.
Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a
sokkal könnyebb súlya elszomorított.
Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a
lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt
mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a
meghittség, az intimitás. Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a
kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha
bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre.
Jane kinyitotta az ajtót és azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok
elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas
vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy
mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem
értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük
egymást.
Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban
vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el
nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott,
majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és
elhajtottam. Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a
feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam
és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem
választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly,
felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam –
holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam
foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog
halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk
részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy
szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy
kapcsolatban.
Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak
előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot.
Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg
azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást
eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled. Ha
megteszed, talán megmentesz egy házasságot. Az életben a legtöbb
kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel
is voltak a sikerhez, mikor feladták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése